Aleksa Novakoviccal bővül a keretünk!

2025-01-22

G

Az 1996-os születésű, 2 méter magas játékos hazájában kezdte meg profi karrierjét, két szezonon keresztül volt a Mladost MaxBet csapatának játékosa, onnan igazolt tovább az OKK Novi Pazarhoz (2019/2020), majd három éven keresztül erősítette a Borac Mozzart csapatát. Legutóbb a Nizhny Novgorod csapatában játszott, amelynek színeiben, a VTB ligában 31 mérkőzésen lépett pályára. Aleksa a tavalyi szezonban átlagban 6,9 pontot és 3,5 lepattanót szerzett, a triplázás az egyik erőssége, a szerb játékos 35%-kal triplázott tavaly.  

Milos Konakov így értékelte Aleksa Novakovic leigazolását: A kettős terhelés és a kisebb sérülés hullám miatt fontosnak tartottuk, hogy egy rövidebb időszakra, de új játékost hozzunk. Trey sérülése miatt, még egy kis ideig nem számíthatunk rá, viszont még sok mérkőzés vár ránk. Aleksa fizikálisan egy erős játékos, jó védő így biztos segítségünkre lesz. Hajrá Falco! Hajrá Szombathely!

*amennyiben a papírjai időben megérkeznek, új játékosunk, már szombaton pályára léphet

HOLNAP KEZDŐDIK A BAJNOKSÁG – 3 ÉRDEKESSÉG AZ 1. FORDULÓS ELLENFELÜNKRŐL!

Változnak a kosárlabda szabályai – ezekre kell figyelni a 2026/27-es idénytől

ELINDULT AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS AZ ANTWERP GIANTS ELLENI, IDEGENBELI MÉRKŐZÉSÜNKRE!

ELINDULT A 2026/27-ES BAJNOKI SZEZON 1. BAJNOKIJÁNAK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

A CÉL UGYANAZ MARADT, ÖRÖMÖT ADNI A SZURKOLÓKNAK A PÁLYÁN ÉS AZONKÍVÜL IS!

HETI MENET 09.21-27.

A HAZAI BL-RAJTON (10.20.) FINN CSAPATTAL FOGUNK JÁTSZANI

Ez a meccs is megmutatta, jó úton járunk!

Ma kiderül, ki érkezik csapatunk csoportjába!

DOLGOZOK, MINDENT MEGTESZEK A FEJLŐDÉSÉRT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI MÉRKŐZÉSÜNK ELLENFELÉRŐL!

Benéznél a kulisszák mögé?

NÉZD VISSZA A SZERDAI MÉRKŐZÉSÜNK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

Brendon jóvoltából hamarosan gyereksarok várja a legkisebb sárga-fekete szurkolókat!

NÉHÁNY ELEMBEN ELŐRE LÉPTÜNK – OLVASD EL MILOS KONAKOV BC SLOVAN ELLENI ÖSSZECSAPÁSUNK ÉRTÉKELÉSÉT!

SZOMBATON NÉZŐK ELŐTT ÉR VÉGET A FELKÉSZÜLÉSI IDŐSZAKUNK!

ONLINE MÉG MINDIG MEGVÁSÁROLHATÓ AZ IDEI SZEZONRA ÉRVÉNYES BÉRLE!

3 ÉRDEKESSÉG A HOLNAPI ELLENFELÜNKRŐL!

NÉZD VISSZA AZ ALBA ELLENI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSÜNK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

KEZDŐDIK A BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐ – A HÉTEN KIDERÜL KI LESZ CSOPORTUNK 4. TAGJA!