Idénybeli pontrekorddal húztuk be a huszonötödiket: PVSK – Falco 73-122

2025-04-09

G

Alapszakasz-győztes csapatunk nagyon jól kezdett, az első játékrészt követően 17, majd a félidőben már 27 pont volt az előnyünk. Aztán a harmadik negyeben 7, az utolsó 10 percben még 16 pontot rátettünk. Külön öröm, hogy minden játékosunk kosarat szerzett, illetve, hogy legalább 11 percet a pályán töltött.

Az 1.negyedet Clark közelijével kezdtük és a rétett büntető is sikeres volt, Dzeletovics és Popovics következett, 2-5. Újra Clark szerzett pontokat, majd Beni is feliratkozott a táblára, 2-9. Dzeletovics tartotta életben a hazai reményeket, majd Bognár jött, 4-11. Radó, Popovics és megint Bognár volt a kosárszerző, 6-15-nél Sekulovics mester kért időt. Antoni triplája után ismét Popovics talált be, 9-21. Dzeletovics továbbra is eredményes volt, aztán a játékrész közepén beszálló Perl Zoli hármasa talált célba, 11-24. Ezután Keller Ákos és Kovács Benedek is feliratkozott a pontszerzők közé, 13-31. Zozó a közelit is beszórta, a negyedet Mokanszki büntetői zárták, 19-36.

A 2.negyedben Zozó büntetői értek célba, majd Diggs második triplájának örülhettünk, 21-41. Plezer és Kovács B. és újra Diggs hármasa következett, 23-46. Novakovics triplája is hibátlan volt, Plezer reagált, 27-51. Keller növelte az előnyünket, 27-55. Bognár és Radó kosarai után Radó is betalált, 29-57. A félidő hajrájában Plezer-Radó összjáték után szépítettek, majd Micovic a vonalról, Bognár pedig közelről talált be 33-59. Az utolsó percben Radó büntetői szálltak be, Kovács Benedek válaszolt, majd Diggs triplája újra betalált, ez már a negyedik volt, 35-64. A félidő utolsó pontjait Antoni a vonalról szerezte, 37-64.

A 3.negyedet is simán hoztuk, bár Frank indította a pontgyártást, de Clark azonnal triplával válaszolt, Perl pedig a sarokból volt eredményes. Csapatkapitányunk ráadásul Dzseletovics kettese után is elsüllyesztett egy távolit, majd egy tempót is, ezután Frank szépített, 43-75. Perl két büntetővel folytatta a pontgyártást, Kovács egy hármassal vetette észre magát, majd Micsovics találta meg Mokánszkit. Ezután Popovics és Dzseletovics váltott kosarat, Perl pedig ezúttal is hibátlanul büntetőzött. Ezt követően Mokánszki és Pongó is kintről talált be, 50-87. A játékrész utolsó két percében lényegesen nem változott a különbség, 59-92-re vezettünk.

A 4.negyedet Novakovics és Verasztó hármasaival kezdtük, majd Novakovics már a századik pontunkat is megszerezte egy közeli dobással, 63-100. Novakovics percei ezek, újabb hármast hintett, 63-105. Diggs és Mokanszki labdái estek be újra, 67-110. Kovács Benedek büntetőire is Mokanszki válaszolt, 72-113. A meccs hajrájában Clark szórt hármast, majd egy közelit is jól fejezett be, az utolsó kosár Sövegjártó zsákolásából született, 73-122.

Valamennyi pályára lépő játékosunk szerzett kosarat, szép volt, fiúk.

Pécsi VSK-VEOLIA – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 73-122 (19-36, 18-27, 22-29, 14-30)
Bajnokság, 14. forduló.
Pécs, Lauber Dezső Városi sportcsarnok.
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Kovács Nimród János, Kapusi Gábor (Maár Gábor)

PVSK: Micsovics 3, Molnár 5/3, Plézer 8, Radó 8, Dzseletovics 22. Csere: Ravasz -, Harka -, Rácz -, Merkl 2, Frank 4, Mokánszki 14/6, Antóni 7/3.

Falco: Pongó 5/3, Váradi 4, Clark 15/6, Bognár 8, Popovics 12. Csere: Kovács B. 13/3, Sövegjártó 2, Verasztó 3/3, Novakovics 16/12, Diggs 18/12, Perl 19/9, Keller 7.

ELINDULT A VASI KLASSZIKUS ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

NYILATKOZATOK AZ ALBA ELLENI MÉRKŐZÉS UTÁN

A szünet utáni felzárkózás túl sokat vett ki belőlünk: Alba Fehérvár – Falco 91-80

Helyzetjelentés az előttünk álló időszakról!

SOK IDŐNK NEM VOLT, JÓ MECCSET AKARUNK JÁTSZANI! – ALEKSA NOVAKOVIC

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI, FEHÉRVÁRI ÖSSZECSAPÁS ELŐTT!

SZERETNÉL VIWA VITAMINWATERT NYERNI? – 1 KÉP ÉS MINIMUM 1 KARTONNAL VIHETSZ IS HAZA!

Egy újabb jó hír a hétre!

NÉZD VISSZA A FIBA EUROPE CUP TOVÁBBJUTÁSUNKAT ÉRŐ MÉRKŐZÉSÜNET!

VÁRADI BENEDEK A HÉT ÖTÖSÉBEN!

VASI EL CLÁSICO EGY NAPPAL HAMARABB, MÁRCIUS 27-ÉN!

Kikaptunk, de Váradi tripláival összesítésben elődöntősök lettünk: KK Bosna BHT – Falco 78-70

NÉZD ÉLŐBEN A SZERDAI FIBA EUROPE CUP NEGYEDDÖNTŐS MÉRKŐZÉSÜNKET!

Én kérdezek, Tyler Peterson válaszol!

INFORMÁCIÓK AZ ALBA ELLENI MÉRKŐZÉSÜNK JEGYÉRTÉKESÍTÉSÉRŐL!

MINDEN MECCSEN GYŐZNI SZERETNÉK – TORO-T KÉRDEZTÜK A NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉSÜNK ELŐTT!

ÉRDEKESSÉGEK A BOSNA ELLENI MÉRKŐZÉSÜNKRŐL!

HÁROM FORGATÓKÖNYV HOLNAPRA!

ELINDULT AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS A SZERDAI IDEGENBELI FIBA EUROPE CUP NEGYEDDÖNTŐS MÉRKŐZÉSÜNRE!

NÉZD MEG A HONVÉD ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!