Olvasd el Milos értékelését – Mestermérleg (sajtótájékoztató)

2024-11-03

G

Milos Konakov: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Nem könnyű 48 órával azután pályára lépni, hogy a Bajnokok Ligájában hosszú utazást követően játszottunk. Másfelől, ez a munkánk, és a csapat ezt komolyan vette. Az első félidőben volt némi problémánk a Sopron támadó lepattanóival, de a másodikban már uraltuk ezeket is. Az egyetlen részlet, amivel talán nem lehetek elégedett, az a tizenöt eladott labda, ami annak volt köszönhető, hogy a fáradtság miatt türelmetlenek voltunk támadásban, azonban végül megnyertük a meccset, és csak ez számít. Most van egy teljes hetünk felkészülni a következő találkozóra, úgyhogy ezt a meccset magunk mögött kell hagynunk, és csak előre tekinteni.

Gasper Potocnik: Köszönöm a szurkolóknak, hogy kijöttek és támogattak minket. Nagyszerű volt a hangulat, és csak azt kívánhatjuk, hogy a csapat mindig ilyen atmoszférában játsszon. Úgy gondolom, mindent kiadtunk magunkból, küzdöttünk egy nagyon jó együttes ellen. Ez az, amit elterveztünk és megígértünk egymásnak. Jól felkészültünk, próbáltuk teljesíteni azt, amit elterveztünk, de leginkább küzdeni akartunk, és úgy gondolom, nem mondhatjuk, hogy ezt nem tettük meg. Remélem, a szurkolóink is elismerik ezt, viszont végül gratulálnunk kell a Falcónak, mert jobb volt. Tizenhárom triplát értékesített, ami nagyon sok. Mi bizonyos periódusokban tudtunk jól játszani, rengeteg jó dolgot csináltunk, de még így is van sok olyan terület, amelyben fejlődnünk kell. Sok anyagunk van, ami alapján az egész héten dolgozhatunk, és jól felkészülhetünk a következő, nehéz ellenfélre, a Honvédra, amely egy nehéz ellenfél, de megteszünk mindent a győzelemért.

Ez a meccs is megmutatta, jó úton járunk!

Ma kiderül, ki érkezik csapatunk csoportjába!

DOLGOZOK, MINDENT MEGTESZEK A FEJLŐDÉSÉRT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI MÉRKŐZÉSÜNK ELLENFELÉRŐL!

Benéznél a kulisszák mögé?

NÉZD VISSZA A SZERDAI MÉRKŐZÉSÜNK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

Brendon jóvoltából hamarosan gyereksarok várja a legkisebb sárga-fekete szurkolókat!

NÉHÁNY ELEMBEN ELŐRE LÉPTÜNK – OLVASD EL MILOS KONAKOV BC SLOVAN ELLENI ÖSSZECSAPÁSUNK ÉRTÉKELÉSÉT!

SZOMBATON NÉZŐK ELŐTT ÉR VÉGET A FELKÉSZÜLÉSI IDŐSZAKUNK!

ONLINE MÉG MINDIG MEGVÁSÁROLHATÓ AZ IDEI SZEZONRA ÉRVÉNYES BÉRLE!

3 ÉRDEKESSÉG A HOLNAPI ELLENFELÜNKRŐL!

NÉZD VISSZA AZ ALBA ELLENI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSÜNK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

KEZDŐDIK A BAJNOKOK LIGÁJA SELEJTEZŐ – A HÉTEN KIDERÜL KI LESZ CSOPORTUNK 4. TAGJA!

HETI MENET 09.14-20.

NAPRÓL-NAPRA FEJLŐDÜNK – MILOS KONAKOV ÉRTÉKELTE A HÉTVÉGI TORNÁT!

Nem adtunk esélyt: Falco – Alba Fehérvár 102-89

Az elsősegélynyújtás életet menthet – oktatás a mérkőzés előtt

NÉZD VISSZA A PRIEVIDZA ELLENI HORVÁTH ZOLTÁN EMLÉKTORNA MÉRKŐZÉSÜNKET!

Szombaton döntőt játszunk: Falco – BC Prievidza 82-71

Legyen mindig telt ház! – Újabb Falco-fotókiállítás a Weöres Sándor Színházban