Parádé: Falco-ZTE 101-63

Az elődöntős párharc első mérkőzése gyorsan eldőlt, az első 10 perc után 18, a félidőben már 29 ponttal mentünk. Igazi erődemonstrációt tartottunk, a ZTE fáradtan, hatástalanul játszott, mi pedig mind védekezésben, mind támadásban leiskoláztuk őket.

Az 1.negyed triplaváltásokkal indult, a vendégeknél Paige és Ikpe, a mieinknél Tanoh Dez és Tiby talált be. Aztán 6-6 után állva hagytuk az ellenfelet, Benke Szili rendkívül energikus és eredményes volt, 17-7-nél először volt közötte 10 pont. A lendület nem hagyott alább, ha ki is maradt egy-egy dobás, jól szedtük a támadó lepattanókat vagy rögtön jött a visszazsákolás Kellertől. Aztán Tanoh Dez 2+1-es akciója után már 27-7-re vezettünk, a játékrész végén pedig 31-13 állt az eredményjelzőn.

A 2.negyedben jól menedzseltük a tekintélyes előnyt, a ZTE nem tudott közelebb jönni, sőt. Kovács B. zsákolt, jól kiszolgáltuk a közönséget. Pot is hatékony volt, triplája után felszínre törtek az érzelmek. A félidő hajrájában sokat állt a játék, összezördültek nem egyszer a felek, Szili és Ona Embo akadtak össze, a sporik videóztak, egy-egy technikai volt az ítélet. Továbbra is jól játszottunk, a publikum – teljesen érthetően – állva szurkolt a mieinknek, 57-28.

A 3,negyedet is kezdtük jobban, Pot triplája után már 32 ponttal vezettünk, 62-30. Ezután Zozó és Szili is hozzátett egy duplát, 66-30. Németh Ákos volt a ZTE legeredményesebb dobója, de hiába, ezzel nem sokra mennek, Keller egymás után kétszer is blokkolt, közben pedig szerzett 2 pontot, 68-32. Hicks 2 hármasa jelentett szépségtapaszt a vendégeknek, de Szili egyből reagált, 72-42. Kicsit közelebb merészkedett az egerszegi csapat, de Pongó gyorsan helyre tette őket, 75-48.

A 4.negyed elején Perl Zoli és Pongó Marci 2-2 labdája ért célba, 85-51. Kiválóan védekeztünk és a hajrában csak az volt a kérdés, rögtön az első meccsen elérjük-e a 100 pontot. Ostojic és Németh Á. közelről szépített, 93-57. Az utolsó 2 percben Krivi, Kovács B. és Tanoh Dez, illetve Csuti és Németh Á. talált be, 101-63.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK 101-63 (31-13, 26-15, 18-20, 26-15)
Rájátszás, elődöntő, 1. mérkőzés.
Szombathely, Arena Savaria
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Goda László, Ádám József (Bognár Tibor)

Falco: Pot 18/12, Tanoh Dez 9/3, Benke 19/6, Tiby 7/3, Krivacevic 2. Csere: Jordano -, Verasztó -, Kovács 5/3, Keller Á. 6, Barac 2, Perl 19, Pongó 14/12.

Zalaegerszeg: Hikcs 10/9, Paige 8/3, Szalay 4, Ikpe 7/3, Tóth -. Csere: Csuti 3/3, Keller I. 2, Gyimes -, Németh 18/6, Ona 2, Csátaljay -, Osztojics 9.

Vezetünk 1-0-ra, folytatás kedden, Zalaegerszegen!